Parajdi só: a cikk amely minden kérdésed megválaszolja
BEVEZETÉS A PARAJDI SÓ VILÁGÁBA
Amikor leültem ennek a cikknek a megírásához, nem csak egy mély levegőt kellett vennem, mivel nehéz lett volna annyiból megírni. Van egy jó hírem azoknak, akik szeretnek olvasni a parajdi só témájában…ez nem lesz egy kis falat. Viszont akik nem szeretnek, nekik szeretném könnyen kereshetővé tenni.
Mindenki, akiben felmerül sok kérdés, vagy egyes részek zavarosnak tűnnek a témában, remélem, jobban átlátja majd a dolgokat, összefüggéseket, ok-okozati dolgokat vagy csak választ kap pár régóta fennálló kérdésére. Természetesen nem mindent felölelő írásra kell számítani, viszont a teljességre való törekvésre annál inkább.
A teljes cikkben fellelhető lesz néhány, már említett, mondat vagy gondolat. Akik esetleg a többi kis cikket olvasták, otthonosnak fogják érezni ezt a szöveget is. Na de elég volt a prológusból, inkább kezdjünk bele, mert sose lesz vége.
Az alapok
Nehéz lenne úgy beszélgetni a témában, ha valaki nem tudja honnan, miből is indult ki az egész. Így első körben említést kell tennünk arról a dologról, ami mindennek az alapja. A parajdi só. Ezt a kifejezést, hogy „parajdi só” már elég sokan ismerik, beleívódott a köztudatba. Méltó társa a híres himalája sónak.
Honnan, hova
Mint ahogy az embereknél, így a parajdi sónál is a születéstől kell elindulnunk, hogy megértsük a jelenlegi helyét a gasztronómiában és a köztudatban. A története visszanyúlik az Erdélyi- medencének fénykoráig. Jó messziről indulunk, egészen a Kréta korszaktól ebben a történetben.
De nem kell félni, igencsak nagy léptékkel fogunk haladni. A Kárpát-hegyláncban kialakult felgyűrődések szolgálták a kialakult beltenger bölcsőjét. Eme tenger adott helyet a rengeteg sónak, feloldott formában. Az ülepedés befejeztével egy hatalmas sóréteg a medencével együtt süllyedésbe kezdett. Ezen terület mélyében találhatjuk jelenleg is a hatalmas kiterjedésű (több mint 16200 négyzetméter) gigantikus sótömböt, ami 250 méter átlagvastagságú.
A geológia és a tektonikai mozgások már kicsit száraz és kemény falat lenne, de még lehet nekem is. A szóban forgó területet több tájegység határolja, melyeket most nem nevezek meg, de gyönyörűen kirajzolják az időközben létrejött határokat. A mélyből feltörő sótömb szolgáltatja azt a kifogyhatatlannak tűnő lelőhelyet, amit a sóbányákban termelnek ki és a parajdi só bölcsőjének hívunk.
Só és az ember
Az, hogy az ember milyen kapcsolatba került a sóval, szinte az általános iskolai könyvek is hosszan taglalják. Mivel az egyik legősibb fűszerként is ismert. Ha elhagyjuk az ősidőket, amikor valószínű még nem tudatos gasztronómiáról és kulináris élményekről beszélünk, akkor a római kortól lesz izgalmas ez a téma.
A római kor elég sok mindenben elindított szálakat az idővonalon. Akár a háborúzás, demokrácia, öntözőrendszerek, háborús taktikák, technológiai fejlesztések. A sóbányászatban igaz porszemnyi nyomot, de csak hagytak maguk után. Sóbányászatról még nem beszélhetünk, de próbálkozásnak már mondható.
A só viszont elég nagy szerepet kapott a későbbiekben, mint kereskedelmi alap árucikk. A cserekereskedelemben jó tárgyalási alapja volt annak, aki birtokolt némi eladható sót.
A középkor közel sem nyugodtnak mondható időszak volt a történelem során. A háborúk, uralkodóváltások virágkora, ahol a vagyon mindennél többet számított. A parajdi sóbánya után nem véletlenül megnőtt az érdeklődés. A királyok, hadvezérek, uralkodók mind maguknak akarták.
Eddig csak a felszínt kapargatták. Ezt most tényleg szó szerint kell érteni. Az 1760-as években kezdődött meg a föld belsejéből történő kitermelést. 1840-es években bővült a bányarendszer. Ebben az időben még a robbantásos módszer volt a legjobb megoldás a kitermelésre. 1972-ben egy újabb, majd 1978-ban még egy tárnával bővült a parajdi sóbánya tárnáinak száma.
A jelen biztos, a jövő kérdés?
A jelenlegi állapot egészen biztosnak tűnik, ami a bányát illeti. A tárnák állnak, a bányászat halad, a felvásárlás állandó, az érdeklődés töretlen.
Ezen felül a bánya ismét látogatható. A helyszínre érve pár perc alatt szervezett járattal lejuthatunk a mélyben fekvő kis városba, ami lélegzetelállító látványt nyújt. Az egy dolog, hogy a föld alatt vagyunk… de az már egy másik szint, amikor nem csak egy-két étterem, játszótér és kápolna található meg, hanem 3D moziterem, internet, közösségi terek, kávézó, közben lehetőségünk van borkóstolóra, sós vízben strandolni vagy a kicsiknek játszótéren múlatni az időt.
A 2022-es év több szempontból érdekes, változatos és fordulatokban gazdag év volt. Nem csak egy komoly katonai konfliktus érintette a bányászatot, de a tárnákban történt beomlás, beázás is, a kitermelés akadozott. A bánya bezárt. A jövőkép ekkor kicsit megfakult. Jelenleg is vannak kételyek, hogy milyen módon lenne legjobb üzemeltetni a tárnákat.
A látogató csoportok bejárását korlátozni esetleg, vagy teljesen lezárni a laikusok, nézelődők elől, netán mindent hagyni a régi kerékvágásban. Akármekkora kincs és értékes helyszínről beszélünk, személyes véleményem, hogy az emberek testi épsége és biztonsága mindennél fontosabb, így mindenképp prioritást kell élveznie, még ha a látogató élmény emiatt csökken is.
Nyuszi, hopp!
Nem ilyen egyszerű, de ha már voltunk a nyúl üregében és láttuk micsoda kincs a parajdi só, akkor a kibányászásáról is kell ejteni pár szót. Ez az a pont, ami nagymértékben megkülönbözteti a legtöbb itthon ismert, boltban kapható sótól. Mivel a kitermelése természetes úton történik,
A bányászattól kezdve egészen a konyhapultig óvják a vegyszerektől, vegyi kezeléstől, „dúsítástól” és egyéb, szervezetre káros beavatkozástól. A legtisztább parajdi só is tartalmaz némi iszapot. Ettől nem kell megijedni, mivel az iszaptartalma minimális, a szürkés színét kölcsönzi, de nem ártalmas. A felhasználásánál még elég sok szerepet fog kapni ez a tény.
A natúr só mivoltát megtartva otthonunkba kerül egy évmilliókkal ezelőtti világ kis darabja. A tisztaságával, teljességével és minden értékével együtt.
A fő kérdés az, hogy valóban kiérdemli azt a megbecsülést, amit a mítoszok keltettek életre? Valóban akkora érték, amire szüksége van minden szervezetnek? Mítosz vagy valóság?
BELE A KÖZEPÉBE
Az elején muszáj volt megnézni miről is van szó, amikor parajdi só kapcsán beszélgetünk. Mitől parajdi, mitől más? De ha már eddig eljutottunk, akkor nem szabad átugrani a fontos dolgokon. Ilyen például maga a „só”, mint hétköznapi anyag, a mindennapok része, a mindenki által ismert vegyület. Amiről sok mindent tudunk és lehet, van pár, amit nem…
A só
Mint mindannyian, számos beszélgetésben, helyzetben használjuk ezt a szót. Amit érdemes tudni,hogy a köznyelv a só alatt a NaCl-ot érti, mint konyhasó. Ez nem meglepő, hiszen nem mindenki kémikus vagy vegyész. Sőt, valljuk be, amikor kémia órára bementünk általános iskolában először, összeszorult kicsit a gyomrunk.
Ezt az érzést nem szeretném visszahozni senkibe, de a konyhanyelv talán jobban emészthető lesz. Kicsit tágabb értelemben vett sók a kémiában a savak és bázisok közömbösítésekor keletkező anyagok. A NaCl egyetlen példa ebben a hatalmas halmazban. Ha csak arra gondolunk, hogy a sósav, kénsav, salétromsav stb. mennyi bázissal képes reagálni, belátjuk milyen apró szeletét ismerjük ennek a népes csoportnak. Szerencsére nem kémiaórán vagyunk, így talán ennyi elég is ebből és hagyok teret a mi sónknak.
Mindenhol csak só
A lehető legkülönfélébb sók találhatók meg a természetben, amikről lehet még nem is hallott egyikünk sem. Párat igyekszem felsorolni, amik különlegességnek számítanak és nem lehet velük találkozni minden sarki közértben:
- Himalája só: vele lehet még talán a legtöbb helyen találkozni. A só színe jellegzetes narancssárgás, rózsaszínes világos árnyalatokkal. Talán ez áll a legközelebb a parajdi sóhoz, mivel benne is 84 féle ásványi anyag található, elég elterjedt és különlegesebb ízzel rendelkezik. Akár nagyobb szemcsés, akár egészen apróra őrölt változatban meg lehet találni néhány bolt polcán. Ezen kívül szívesen használják sólámpák kialakításához, sómécsesek alapjának vagy sófalakhoz.
- Himalájai fekete só: akárcsak a kinézete, az íze is elég különlegesnek mondható. Vannak a sóknak külön füstölt tengeri változatai, melyek közül ez az egyik legnagyobb kedvencem. Aki a gasztronómiában kicsit mélyebben elmerült, annak egy jó páchoz, grillezéshez, sült húsokhoz elengedhetetlen kellék. Füstös, halvány utóíz és lágyan sós dominancia jellemzi az ételekben
- Perzsa kék só: minden téren különleges. Ezzel kicsit sem túloztam, azért is tettem be ide a listába. Ha csak egy olyan só szerepel, amiről jó esetben még sokan nem hallottak, már felüti a fejét a kis ördög, hogy lehet ott még több is, ahonnan ez jött. Ez például egy Észak-Iránban található só, mely kék színét a sókristályok elrendeződése, kalcium, vas és kálium tartalma adja.
A számunkra leglényegesebb pedig: A parajdi só
Ahogy már említettem is, van különbség a bolti hófehér konyhasó és a parajdi só között. De a többi különlegesnek mondható só is megérdemelt egy külön fejezetet.
A legfontosabb dolgok, amiket mindenképp tudni kell a parajdi só kapcsán:
- vegyszermentes
- 84 féle ásványi anyagot tartalmaz
- bányászata kézzel történik
- intenzív ízvilágot kölcsönöz
- iszapot tartalmaz, ami ásványi anyagokban gazdag
- egészségmegőrzésben, gyógyításban használják
Még sorolhatnám, de a legfontosabbak dióhéjban talán ezek. Ne aggódj, nem hagyom ennyiben, csak egy kis szemléltető volt, hogy lesznek még itt izgalmas dolgok. Ezen tulajdonságainak még fontos szerepei lesznek a későbbiekben.
Szinte mindegyik fontos valamilyen szempontból, és következik belőle valamilyen hatás. Ugorjunk bele a leglényegesebb részébe ennek a blognak és nézzük meg mit is jelent a szervezetünk a számára a só.
A só kellett, kell és kelleni fog
Na de nem mindegy milyen, mennyi és hogyan!
A bolti sóról érdemes tudni, hogy a természetestől messze áll, mint Parajdtól Irán. Szintetikusan előállított NaCl még mellette tele van csomósodásgátló Natrium-ferrocianiddal, ami nagy mennyiségben igencsak káros az emberi szervezetre.
Szóval akár naturális étrendről beszélünk, akár egészséges táplálkozásról, a bolti só mindkettőt elgáncsolja. Jelenleg egészségesebb megoldás nem igazán létezik a fellelhető kínálatban, mint a parajdi só. Ez az első fontos dolog: óvjuk szervezetünk a mesterséges és káros anyagoktól!
De hogy mit is jelent számunkra a só, illetve miért kell a szervezetünknek?
Ez megkérdőjelezhetetlen tény. Igen. A szervezetünkben nagy mennyiségben fordul elő a Na+ és a Cl- egyaránt. (ennek utánpótlására tökéletes a NaCl, érthető okokból J). A pótlás talán nem egyértelmű sokaknak, de kiemelten fontos. A nyári időkben, mikor a tikkasztó hőségben létezni is kihívás, néhányan még éreznek ambíciót a sportolásra is.
A folyadékvesztés nagy része a bőrön keresztül, izzadtság formájában történik ebben az esetben. Viszont az izzadtság nem csupán a víz, hanem az ionok eltávozását is jelenti a szervezetünkből. Ha nem figyelünk oda, rosszullét, hányás, ájulás is könnyen bekövetkezhet. De mi köze ennek a sóhoz… A szervezetünkben szinte minden területen szükség van rá.
Szerepet játszik a vízháztartásban, a vérnyomás fenntartásában, az idegrendszer megfelelő működésében, az anyagcsere-folyamatok lezajlásában, sejtek anyagcseréjében, stb…
TANULMÁNYOK
Parajdi só felépítése
A napi sóbevitel mértéke 5gr per nap. Azt viszont tisztázni kell, hogy ez nem a tisztán megevett só, hanem az ételekben, főtt ételben, kis rágcsálnivalóban összesen megtalálható összes sóról.
Személyes véleményem szerint az élet minden területén a mértékletesség az, amit betartva szinte bármit szabad enni, inni és szükséges is a szervezetünk számára. A sóból sem jó a túlzott fogyasztás, ahogy annak az elhagyása sem.
A parajdi só 97%-ban NaCl-ot tartalmaz. Ez elég soknak tűnik, de a maradék 3%-tól lesz igazából igazán értékes. A szürkés színt az iszaptartalma kölcsönözni, amitől még értékesebbé válik. Ebben a 3%ban megtalálható (természetesen a són kívül) a kalcium, vas, magnézium, réz, kálium egyaránt.
- A kalcium hat a csontokra, sejtekbe anyagcsere-folyamataira, fogak állapotára, vese, hasnyálmirigy, szív működésére és még sorolhatnám.
- A vas az oxigénszállításban, vérképzésben és sejtlégzésben vesz részt többek között.
- Magnézium a kalcium elleni hatások irányításában játszik szerepet.
- A réz a vas beépülését segíti elő.
- A kálium pedig leginkább az izomműködés és a vér Ph-értékének fenntartásában nélkülözhetetlen.
Ez mind szép és jó, de miről is van szó pontosan?
A szervezetre gyakorolt hatása. Ezt kell kicsit jobban megérteni. Természetesen nem lehet minden problémát egy csapásra megoldani és meggyógyítani. Nem találta fel még senki sajnos a csodaszereket, de azért kicsit közel áll már hozzá. A megfelelő mennyiséget használva akár főzéshez, akár kúrákban egyáltalán nem ártalmas (ami kevés gyógyszerről mondható el).
Ezzel ellentétben viszont nagyon jótékony a hatása, ha tudjuk mikor, mire, mennyit használjuk vagy fogyasszunk. Ebből már látszik, hogy a hatását kétféle módon fejtheti ki. Az egyik lehetőség, amikor bejuttatjuk a szervezetünkbe valamilyen formában (étkezés, inhalálás) vagy külsőleg használjuk (fürdő, sópárna).
A parajdi só külsőleg történő alkalmazása
Egyik legjobb és leghasznosabb alkalmazási módja a fürdőzés. A sófürdőnek már a hagyományos medicinában is jelentős szerepe van. Több területen fejti ki hatását, többek között a bőrápolás, tisztítás, ízületi-, izomsérülések, légúti betegségek, csontok, immunrendszer területén.
A magas ásványianyag-tartalom mellett az iszaptartalma kiváló a bőrnek. Az izomsérülések, ízületi bántalmak enyhítése a nagyobb koncentrációjú sófürdő hatása. Nem beszélve a kellemes kikapcsolódásról, melyben részünk lesz. Mivel csak vízre és sóra van szükségünk hozzá, a kádunkban, dézsában vagy akár medencében is elkészíthetjük a fürdőnket.
A kültéri vagy nagyobb mennyiségű vízben (dézsa, medence) több dologra kell odafigyelni. Mivel a dézsánkban nem szeretnénk minden egyes fürdőzés után cserélni a vizet, így kiemelten fontos a megfelelő koncentrációjú só a vízben. Ez nem csupán a testünknek ad intenzívebb terépiát, de a téli hidegben megóvja a dézsánkat vagy medencénket a fagyástól, nyáron pedig az algásodástól.
A medencékben használt klóros vegyszerek tökéletes alternatívájaként használható azok számára, akik esetleg allergiás tüneteket produkálnak a vegyszerek hatására. Csak lábjegyzetként írom le, hogy egy dézsába például köbméterenként kb. 50 kg só ajánlott, medencébe hasonló mennyiség javallott. Amennyiben sóbontó készülék is használatban van, ennek csupán töredékére van szükség.
Az emberek fejében akkor, amikor fürdőről beszélünk a forró esti lazítós élmény jut eszébe. Egy hosszú nap végén, mikor már ellazulhatunk és kicsit kiereszthetjük a gőzt. A sófürdő egy kicsit kényelmibb fajtája a fürdősóval készült fürdő. Ebben a témában már egy kicsit szerteágazóbb választékkal lehet számolni.
Nálunk két nagy csoportja van a fürdősóknak. Vannak azok a termékek, melyek illóolajokkal készülnek és a vödrös termékek, melyek valódi gyógynövényekkel.
Minden egyes termék valódi parajdi só felhasználásával készül. Ez talán a legfontosabb, amit muszáj leszögezni. Az alap sónak is néztük már a jótékony hatásait, de ezt még tovább javítjuk és kicsit specifikusabbá tesszük.
Az illóolajos változat tökéletes társ az esti fürdőzéshez. Akár egy kis lazításra, megnyugtató élményre vágysz és a levendulás fürdősót választod, akár megfázásos időszakban szeretnél egy kis mentás fürdőt venni. Ha bőrápolásról van szó, akkor aloe-s vagy gyógynövényes termékek a legjobb választás. Abban az esetben, ha valamilyen bőrproblémával küzdesz, a kénes-jódos nyerő ötlet.
A vödrös, valódi gyógynövényekkel készült fürdősók pedig speciális problémákra lettek kifejlesztve, hogy könnyen dűlőre lehessen jutni válogatás közben. Épp ezért lehet választani nőgyógyászati problémákra készült, immunerősítő, stresszoldó, reumás tünetek csökkentésére, bőrre és légúti problémák javítására készült fajták közül.
A testünk betegségeit kézben tartani és gyógyítani legalább olyan fontos, mint az elménk egészsége. A kettő valójában együtt képes csak egy egészséges egészet alkotni. De hogy mi is az egészség? Nem a betegség hiánya! A testünk, elménk, mentális, lelki és szociális területen is kiegyensúlyozott életvitel folytatása. A köhögéssel is foglalkozni kell, de a stresszoldással, magánnyal, önértékeléssel nem kisebb mértékben.
Sok ember nem engedheti meg magának sajnos, hogy minden hónapban, évszakban vagy akár minden évben elmenjen és egy szállodában feltöltődjön. Hozzáteszem az ilyen ritka alkalommal megejtett mentális és lelki karbantartás nagyon kis ideig hatásos, ellentétben a másik lehetőséggel. A másik lehetőség pedig az, hogy otthon minden nap teszünk valami kis apróságot a saját magunk és családunk egészségéért.
Kicsit még exkluzívabbnak számító dolog a fürdőbomba. Itt ötvöződik a fürdősó és a parajdi só minden jó tulajdonsága, de még a gyógynövényeknek is. A színes kis golyók, melyeket egy nagy kád meleg vízbe dobva szétesnek azonnal (persze nem robbannak). A sok minden egyben.
Együtt a parajdi só, mint alapanyag, a gyógynövények és azok jótékony hatása, plusz a shea vaj. Eddig a shea vajról nem esett még szó. Akik viszont jártasak a szépségápolásban, esetleg ismerik is ezt a hozzávalót, azoknak nem kell bemutatni milyen hatása van a bőrre.
A sószappanok világa kicsit elhatárolódik ettől a témától, mégis kapcsolódik a parajdi só és a bőrápolás témaköréhez. A megszokott szappanoktól annyira eltér, hogy valójában nem is igazán szappan. Egy kősó darab, ami szappan formájú. Alapja általában a himalája és a parajdi só.
Használata is eltér minden egyéb szappanétól. A fürdés vagy zuhanyzás után, mikor még nedves a bőr, kicsit benedvesítve a sószappant is át kell simítani vele a bőrt. A keménysége miatt óvatosan kell vele bánni, nehogy megkarcolja magát vele az ember. Viszont a finom sóréteg, amit a bőrön hagy azonnal kifejti hatását. Lemosni nem szabad, hagyni kell, hogy megszáradjon és utána csak egy laza mozdulattal le kell söpörni.
Így a só helyreállítja a bőr pH értékét. A pattanásos bőrre fertőtlenítő hatása miatt kimondottan javallott. Arcra is nyugodtan használható, természetesen szembe ne kerüljön. Ha ez nem lenne elég, még a fejbőr egészségét is képes visszaállítani. A korpás fejbőr, hajhullás természetes ellenszere.
Igaz, nem só és nem Parajd, de azért itt megemlítem a natúr szappanainkat is. Igazi olasz minőség, kemény szappan 8 féle csodás variációban. Hatékony, vegyszermentes, sokáig használható, nem esik szét és egyszerűen csak imádni lehet, ha valaki híve a szappanos fürdőzésnek.
Belsőleg történő alkalmazás
Mondanom se kell, hogy talán ez még fontosabb, mint a parajdi só külső alkalmazása. Kívülről a bőrünk izmaink és valamilyen formában kapcsolatba lépnek a sóval és kifejtik a hatásukat, viszont a szervezetbe juttatott mennyiség teljesen másképp fejti ki hatását.
Az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy bejuttassuk a sót, ha elfogyasztjuk. Egy kellemes reggeli, vacsora a finomból tökéletessé válhat vele. Ugyan az íze is kimondottan kellemes, ugyanakkor intenzív, de a benne található nyomelemek és ásványi anyagok akkora pluszt adnak, ami semmi mástól nem várhatók.
Ugyanakkor, ha valaki odafigyel az étkezésre és nem fogyaszt bolti konyhasót, csak himalája vagy más tengeri sókat, akkor egy lépést már tett a tudatosabb étkezés felé. De még itt is egy lépéssel mindegyik előtt jár a parajdi só a maga több százezer éves múltjával. Mivel a föld belsejében az őstenger hagyatékaként tartjuk számon, nem érintkezett soha a környezetszennyezés legkülönbözőbb formáival.
Értem itt a légszennyezést, ami a himalájai sóval szemben elég nagy előny, és a tengerekben fellelhető műanyag-, olaj- és vegyszerszennyezések a többi tengeri sót utasítják a maga mögé.
A só párologtatás
Jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis miért hat ilyen látványosan az emberi szervezetre?! A válasz egyszerű, mert nem csupán egy módja van a felhasználásának. Azon felül, hogy ínycsiklandozó fogásokat készíthetünk vele, érdemes megvizsgálni a többi lehetőséget is.
Egy hatalmas falat lenne, az inhalációs módszert elejétől a végéig átnézni, megérteni és utána járni. Emiatt nem is teszek kísérletet rá. Viszont ebből a hatalmas tortából néhány kis szeletet meg kell kóstolni.
A párologtató só ennek egy tökéletes kezdete. Mivel a sóinhalációs módszer lényege a sószemcsék belélegzése. A hatékonysága nagyban függ a levegőben található sókoncentrációtól. Mivel azt is tudjuk, hogy a parajdi só nem tiszta só, hanem iszapos, így nem csipán a sószemcsék, de egyéb ásványi anyagok is kioldódnak a párologtató só használata közben.
De mit is értünk a „használatán”… Nem úgy kell elképzelni, mint egy gyógyszeres kezelést, inkább hosszútávú hatását élvezhetjük. Ezzel együtt kézen fogva jár a precenció is. Mivel a levegőben található parajdi sószemcsék többek között a lakásban található elektroszmogot is közömbösítik, így a kellemesebb, nyugtatóbb alvás is eredménye lehet.
A kialakuló megfázás, légúti gyulladások (orrnyálkahártyagyulladás, torokgyulladás, tüdőgyulladás stb…) megelőzésében, illetve váladékképzés helyreállításában is fontos szerepet játszik. Használatáról röviden csak annyit kell tudni, hogy elrontani nem lehet. Ezt teljes komolysággal merem állítani.
Mivel ha csak egyszerűen kihelyezzük a szobába, akkor is hatásos, ha egy edényben fűtőtestre rakjuk még jobb, amennyiben viszont több helyre teszünk ki edényeket, melyekbe kis vizet is teszünk, kihasználjuk a legjobb hatékonyságát. Ennek a mértéke abban rejlik, hogy ezekben a sórögökben található só levegőbe kerülése mennyire van elősegítve.
A meleg elősegíti a párolgást, viszont a víz ezt a folyamatot tovább katalizálja. Ha csak arra gondolunk, hogy milyen a levegő a meleg tengerek közelében, máris megértjük az egész lényegét.
Egy kicsit közismertebb lehetőség a sólámpa használata. Az elve ennek is hasonló. mivel a cél a só levegőbe juttatása. Akár bekapcsoljuk a sólámpánkat, akár nem, a hatását kifejti. Csökkenti az elektroszomogot, ionizálja a levegőt és segít gyógyulni. A legfontosabb különbség az élvezeti értékében van.
Teljesen más egy terméket csak hasznossága miatt szereti vagy azért, mert mellette kellemes fényterápiás eszköz is. Legelterjedtebb a himalája sólámpa, viszont parajdi só felhasználásával is készül legalább olyan hatásos, mint rózsaszínes-sárga testvére. Az egyediséget kedvelők igényeinek is maradéktalanul megfelelnek, mivel nincs két ugyanolyan darab.
A sűrűségétől, iszaptartalmától függ, hogy a fény milyen árnyalatban világítja meg belülről és mennyi fényt enged át. Egy modern, minimalista szobában pedig kiváló dekorelem és ízléses kiegészítő lehet belőle
Most pedig kicsit kanyarodjunk el a terápiás felhasználás irányába. Most jutottunk el arra a pontra, ahol már jelentős koncentrációban tudjuk bejuttatni a szervezetünkbe a sóionokat. Mégpedig a sóinhalátor segítségével. Ez egy elég egyszerű eszköz.
Mindössze egy kerámia sópipából áll, melynek a vége lyukacsos, majd egy öblös rész követi, újabb szűrő és végül a pipa rész. A két szűrő rész alkalmas a levegő megfelelő átáramlását biztosítani, az öblös rész a pipasó befogadására szolgál. A betöltő nyílást le tudjuk fedni, majd újratölteni, ha szeretnénk. A só cserélésének mindössze higiéniai okai vannak.
Maga a só darabok nem használódnak el és nagyon hosszú ideig el sem fogynak, viszont egy-egy náthás, beteg időszak alatt érdemes cserélni, mivel a váladékok távozhatnak a használat közben. Abban az esetben, ha két ember is használja az inhalátort, kiemelt figyelmet kell szánni a fertőtlenítésre! A működéséről kicsit később fogok még írni a Haloterápia részben, nehogy csak apróságokat említsek itt, hanem a teljes bámulatos sztorit.
Nézzük, hogy lehet a párologtató só hatását kicsit magasabb szintre emelni… Ahogy azt nemrég már írtam, a párologtató só kimondottan hatásos tud lenni, hosszabb távon. A levegő összetételét kicsit megváltoztatva, a sóionok és mikrorészecskék belélegezve igyekszik kifejteni hatását.
Viszont! Lássuk be, hogy ez a folyamat nem percek alatt megy végbe. A szobában elhelyezett edény, amiben a sórögöket elhelyezzük és kis vizet teszünk alá nem fogható a sóbánya atmoszférájához, ahol ha szétnézünk, mindenhol csak parajdi sót látunk. Egy kicsit közelebb kerülhetünk ehhez az érzethez, ha otthonunk feldobjuk egy mobil sófallal. Számtalan előnyét lehetne felsorolni, de a legfontosabbak:
- sokkal nagyobb mennyiségű sót tartalmaz, így jobban kifejti hatását
- sokkal hamarabb érezhető, szintén a nagyobb mennyiségnek köszönhetően
- dekoratív kiegészítő
- áthelyezhető könnyedén , ha esetleg másik szobában lenne rá szükség
- könnyen összeszerelhető
A legtöbb pontot nem is kell szerintem magyarázni. Egyszerűen szuper. Aki nem hisz, vagy nem bízik benne, hogy hatásos otthoni kezelés lehet légúti problémák esetén, annak javaslom, hogy jöjjön el a boltunkba. Belecsöppen egy több tonna só által formált környezetbe, melyben az illatok, a látvány, az érzet mind más, mint egyéb boltokban vagy akár az otthonunkban.
Sajnos a következő opció már nem olyan egyszerű. Nem is amiatt, hogy hogyan működik, mert az elve pontosan ugyanaz, mint a párologtató sónak és a mobil sófalnak. A különbség a méretekben van. Igen, itt a méret hatalmas szerepet játszik. Ez nem klisé, hanem tény. Hogyha beépített sófalról beszélünk, ott már sok mindent figyelembe kell venni.
Általában azt szoktuk javasolni, hogy a teljes kivitelezést mi intézzük. Sokkal költséghatékonyabb és minden egyes pontját a kivitelezésnek átvállaljuk. A szerkezete nem bonyolult, mivel egy fa kalitkába kell a sórögöket belehelyezni. Igenám, viszont a méretek, a legyártás, az esetleges fakezelés, a fémszerkezetek kezelése, a fénytechnika és a többi finomság, amitől minőségi lesz a sófal, már igényel némi szaktudást.
A szállítás is okozhat némi problémát, de az ilyen dolgok mellékesek ebben a cikkben. Szó, ami szó, ez is utánozhatatlan. Amit érdemes róla tudni, hogy egy egész helységet érdemes rászánni, aki ilyenben gondolkodik. 1-2-3 falat beépíteni sófalnak, gyönyörű RGB világítással feldobni vagy himalája sóval megbolondítani, így fényterápiával ötvözve a lehető legjobb, amit tehet az ember otthon az egészségéért.
Ennek még kicsit továbbfejlesztett változata, amikor a padló például sóhomokozónak van elkészítve. Mezítláb ebben a csodálatos környezetben, kicsit visszaidézi a sóbánya hangulatát, vagy a homokos tengerpart érzetét némi plusz látványvilággal.
Ha már említettem, akkor kiragadom az előző bekezdésből a sóhomokozót. Azért érdemel némi különleges bánásmódot, mert ez kimondottan gyerekeknek is elkészíthető és élvezhető. Amellett, hogy jó szórakozás, megóvjuk a kicsiket a kialakuló légúti betegségektől. Nemsokára már nálunk is kapható lesz mobil sóhomokozó. Amivel lehet, igyekszünk odafigyelni a legkisebbektől az idősekig, minden korosztályra. A szülők pedig megkímélhetik jó pár kellemetlen naptól és éjszakától a kicsiket és önmagukat egyaránt.
A sópárna egy olyan termék, ami a jolly joker az összes között. Lehet, hogy csak kicsit elfogult vagyok, mert szeretem a multifunkciós dolgokat, amik ezzel együtt egyszerűek is. Valójában nincs semmi negatívuma ennek a terméknek. Amire esetleg érdemes odafigyelni, hogy a 3 év alattiak érzékenyek lehetnek a levendulára, mentára vagy épp a gyógynövényekre.
Épp ezért a 3 év alattiaknak inkább a natúr sópárnát javasoljuk minden esetben, mert a jótékony hatása viszont ebben a korban is kockázatmentesen élvezhető. A fülgyulladás, megfázás elég gyakori náluk és tökéletes alternatívája a gyulladáscsökkentő gyógyszereknek és a megfázás „kezelésének”. Az általános tudnivalók között szerepel, hogy a sópárna anyaga olyan szövet, mely képes átengedni az apró sószemcséket.
Ezek a szemcsék könnyen belélegezhető részecskék, és közvetlenül a légző szervrendszerben fejtik ki a hatásukat. Az ágyban akár rajta fekve, akár a párna mellé téve is megfelelő a használatuk. Mivel 4 fajta található nálunk, így érdemes szót ejteni még a natúr párnán kívül a mentás, levendulás és gyógynövényes változatról is.
Akinek esetleg problémát okoz az alvás, illetve a pihentető alvás, annak ajánlott a levendulás sópárna. Nyugtató levendula és só kombinációja, mely garantálja a nyugodt alvást. Akinek viszont légúti problémái vannak, például náthás időszakban eldugul állandóan az orra, vagy begyulladt az orrnyálkahártya a sok orrfújástól, esetleg a túlzott orrspray használattól, nekik a mentás párna segíthet kicsit többet pihenni és megerősíteni az immunrendszerét.
A gyógynövényes párnának kellemes illata és a gyógynövényes illóolajtartalma segít az alvásban, illetve felépülésben. Azon felül, hogy az alvást milyen módokon segíti ez a kis termék, a mindennapokban is hasznos társa lehet a sportolóknak, krónikus betegeknek, kicsiknek, időseknek. Mivel hűthető és melegíthető is a párna, így például sportsérüléseknél kiválóan használható. Az ízületi sérülések, illetve zúzódások, mind a mélyebb szövetek sérülésével járnak.
Ebbe beletartozik az érrendszer kisebb-nagyobb részeinek sérülése is. Ilyenkor a vér kiszabadul a zárt vérkörből és a szövetek közé áramlik. A duzzanat, elszíneződés, feszítő fájdalom mind erre utalhatnak. Ilyenkor javallott a sérült testrész nyugalomba helyezése, felpóckolása és jegelése. Az első kettőben nem tudunk segíteni, de a jegelés, vagy hűtés folyamatára máris tudunk ajánlani egy jó eszközt.
A párnát a maga záró tasakjában be kell tenni hűtőbe és a jégzselé, jégakku funkcióját máris ellátja. Annyi különbséggel, hogy a fagysérülés veszélye minimálisra csökkenthető, mivel nem direkt érintkezik a jég a bőrrel.
A másik véglet, mikor meleg borogatásra van szükség valahol lokális sérülés, betegség miatt. Általában sütőben, 50 fokon érdemes melegíteni a párnát. Ilyenkor a tasakból célszerű kivenni, nehogy magasabb hőfokon ráolvadjon. Melegítést általában szokták javasolni orrüreg-, arcüreg-, homloküreg-gyulladás esetén.
Torokfájásnál is jót tesz a torok melegítése, természetesen ebben az esetben fokozottan figyelni kell. Tüdúgyulladás esetén a mellkasra helyezett melegített sópárna segíthet a váladék feloldásában és annak könnyebb ürülésében, ezáltal a tüdő gyógyulásában.
Haloterápia parajdi só felhasználásával
Már eset szó erről a „dologról” kicsit előbb, viszont olyan kezelési módszerről beszélünk, ami többet érdemel, mintsem egy lábjegyzet maradjon. Maga a technika nem új, hiszen több, mint 100 évre visszanyúlnak a gyökerei. Röviden: NaCl inhalációs terápia.
A történelemben hihetetlen visszanyúlik az erre utaló feljegyzések sora. Egészen Hippokratészig. Viszont a gyógyászatban való felhasználása a sónak, esetünkben a parajdi sónak, 1850-es években kezdődött. A kezelés lényege, hogy minél hitelesebben képesek legyenek a sóbányák légkörét reprodukálni. A műszeres terápiát először a Szovjetúnióban alkalmazták, ami később elterjedt.
Már ennél a kezdetleges kezelésnél is a lényeg abban rejlett, hogy egy kamrában standard páratartalmat hozzanak létre, amibe finom sószemcséket juttattak be. A haloterápiában közismert Chervinskaya V. Alina professzor asszony, aki a technológia úttörőjének számít. Klinikai tesztek bizonyítják a hatékonyságát akár a betegség megelőzését, egészségmegőrzést, vagy rehabilitációs céllal végezzük. A belélegzett só mérete 2-5 mikron közötti méretű. Ezek a részecskék eljutnak a tüdőkapillárisok szintjéig.
Ezáltal a COPD-s betegek, a bronchitisben szenvedők, asztmások, allergiások előnyére válhat a haloterápia. A kezelés kiegészítéseként ajánlott az otthonunkban is alkalmazni az inhalációs lehetőségek valamelyikét. Akár a párologtató só, sólámpa, sópipa is megfelelő lehet erre a célra. Valójában a modern környezetben teremtjük meg a sóbarlangok atmoszféráját.
Ugyanazt az atmoszférát reprodukálni szinte lehetetlen, de egyre közelebb állnak már hozzá. Az itt használt gépek 0,1 és 2,5 mikrométer közötti szemcsékre bontják a sót. Ezt a méretű részecskét belélegezzük és mivel eljut a tüdő legmélyebb részeire is, hatékonyan fejtik ki jótékony hatásukat. Az orr- és szájüreg mellett egészen a tüdőalveolusokig eljutnak.
Félre a konyhanyelvet!
Eljutottunk addig, hogy a hétköznapi érvek, beszámolók, tapasztalatok, ajánlások után egy kicsit komolyabb vizekre evezzünk. Kis betekintést nyújtok abba a háttérmunkába, illetve vizsgálatokba, melyek a só élettani hatásait és az egyes betegségekre vonatkozó hatásait vizsgálja.
Egy kínai kutatócsoport (Zhang C, Zhu W, Meng Q, Lian N, Wu J, Liu B, Wang H, Wang X, Gu S, Wen J, Shen X, Li Y, Qi X.) a COPD vonatkozásában elkezdte vizsgálni a hatását.
Először pár szót ejtsünk a COPD-ről. Ez a betegség is természetesen a tüdőbetegségek közé sorolható. A tüdő légutak átalakulnak, gyulladás és hörgőszűkület jellemzi. A parajdi sóról köztudott, hogy gyulladáscsökkentő hatása van és a váladék felhígításában, felszakadásában is segít. Ezt a tulajdonságát használják ki többet között a COPD-s betegeknél is.
A kísérlet alapból egy hagyományos kísérletként kezdődik. 4 csoportot hoznak létre patkányokból, melyek közül egyik a modellcsoport, másik a kontrollcsoport, harmadik terbutalinnal kezelt csoport és az utolsó a haloterápiával kezelt csoport. (Megjegyzésként: a terbutalin egy, a tüdőasztma kezelésére szolgáló gyógyszer)
Itt kezdődik az érdekes része a kísérletnek. Mivel első lépésként COPD-s kórképet alakítottak ki a patkányoknál. Ezután a 4 csoport a maga kezelését kapta. Nem meglepő módon a haloterápiával jelentős eredményt értek el. A betegség okozta sérülések a tüdőszövetben, a felgyűlt folyadék és az ezekkel járó gyulladás is mind csökkent. A vizsgálat eredményét a vérszérumban mért gyulladásos faktor csökkenése hitelesítette.
Ez egyértelmű jele volt a kezelés hatékonyságának és egyúttal bizonyítékként is szolgált. Ezáltal a COPD-s betegeknél már kialakult kórkép tünetei csökkentésében, illetve a betegség megelőzésében egyaránt jelentős szerepet játszhat a haloterápia.
Gallicchio, Vincent. (2014). „Use of Trace Elements and Halotherapy in the Treatment of Human Diseases.” doi.: http://dx.doi.org/10.5772/58235
Vannak olyan tanulmányok, amiknek még az átfogalmazása is bűn, ez pont egy ilyen. Viszont muszáj kicsit érthetőbbé tenni, hogy a laikusok számára is befogadható legyen. Ez jó és rossz is egyben. Az információ redundanciájának mértékét nehéz megállapítani, viszont a kevés is több a semminél alapon igyekszem fogalmazni.
Az egész írás egy gyönyörű egész. Az elején a NaCl alaptulajdonságairól, a Natriumról, Klórról egyaránt ír. A fizikai tulajdonságok, kinézet, reakciók, előfordulása, vegyületek stb. Arról nem beszélve, hogy hetekig lehetne sorolni a szervezetben betöltött szerepét. A beviteltől a mikrobiológiai folyamatok alapjáig minden szinten és minőségben megjelenik szinte közvetve vagy közvetlenül. Befolyásolja az ember vérnyomását, a vér Ph-értékét, ionegyensúlyt, ozmotikus egyensúlyt, sejtanyagcserét, folyadékháztartást stb. Ezen folyamatok a szervezeten belül elég szoros kapcsolatban állnak.
Ezen összefüggéseket nehéz lenne elejétől a végéig leírni és megmagyarázni, többek között azért, mert akkor nagyon unalmas lenne ez a blog és nem mellékesen azért is, mert én sem tudom hatalmas részét. Azt viszont tudom, hogy milyen csodálatos az emberi szervezet. Azon felül, hogy mindig próbál megóvni minket mindentől, sérüléstől, fertőzéstől, rendellenes működéstől, csodálatos folyamatok zajlanak le benne, amikről még talán nem is hallottunk.
Egyszerű példa a kiválasztási rendszer. Azt még szinte mindenki tudja is, hogy a kiválasztásért felelős szervünk a vese. Azt viszont már kevesebben, hogy közel 180 liter folyadékot választanak ki ők ketten egy nap alatt. A vese (ren) visszaszívó képessége a motor ebben a folyamatban. Meg persze, emiatt nem kell 15 percenként mosdóba mennünk. A visszaszívás során a véráramba visszakerülő folyadék hatására a Na-mennyiség változik a vérben és aktiválódik a renin-angiotenzin rendszer. Röviden a vese és az érrendszer közti nyomás kiegyenlítésében szerepet játszó rendszer.
Amennyiben a Na koncentráció csökken, a renin termelődése aktiválódik, ezután az aldoszteron és angiotenzin. Ezek visszatartják a Na-ionokat a vizeletből. A Na koncentrációja ezáltal növekszik és ezzel párhuzamban csökken a renin-termelés. Ezzel bezárva a kört. Ezzel nagyon hatékonyan és gyorsan képes az ion-koncentráció változtatását előidézni a szervezetünk.
Jiang W, Yin L, Chen H, Paschall AV, Zhang L, Fu W, Zhang W, Todd T, Yu KS, Zhou S, Zhen Z, Butler M, Yao L, Zhang F, Shen Y, Li Z, Yin A, Yin H, Wang X, Avci FY, Yu X, Xie J.: „ NaCl Nanoparticles as a Cancer Therapeutic.”, Adv Mater. 2019 Nov;31(46):e1904058. doi: 10.1002/adma.201904058. Epub 2019 Sep 25. PMID: 31553099; PMCID: PMC6886716. :
Az egyik legnagyobb mumussal van kapcsolatban ez a tanulmány, azért is olyan érdekes. Mivel sok fajta nanorészecskének a vizsgálatán vannak már túl a laborokban, így csodálkoztam mikor a NaCl kimaradt ebből a sorból. A NaCl nanorészecskék (SNCP-k), de a sók nem, ngyon mérgezőek a rákos sejtekre.
Ezek a részecskék úgynevezett endocitózissal jutnak be a sejtekbe, ami a megszokott ioncsatornákat így kikerülik. Az endocitózis lényege, hogy kis buborékokban elzárva vannak a részecskék, melyek a sejt falát alkotó kettős lipid réteggel találkozva beleolvad a buborék és az általa bekebelezett anyag a sejt belsejébe kerül.
Ezáltal gyors sejthalált okoz a rákos sejtekben. A tanulmányban részletesebben elmagyarázzák mi miért történik, de dióhéjban a lényege és a hatása ennyire egyszerű.
O’Grady SM, Lee SY. : ”Chloride and potassium channel function in alveolar epithelial cells.”, Am J Physiol Lung Cell Mol Physiol. 2003 May;284(5):L689-700. doi: 10.1152/ajplung.00256.2002. PMID: 12676759.
A tanulmányban annak a tüdőt alkotó folyadéknak a mennyisége és áramlása van a fókuszban, mely a tüdőszövetek között található. Az iontranszportnak a helye, ami alapján a Na- csatornák fontossága kiemelkedő, viszont ebben a tanulmányban inkább a K+ és Cl- mozgását vizsgálták górcső alatt.
Ezen két ion jelentősége a Na mellett kiemelkedő fontossággal bír. Jelentőségük van az idegi sejtek kommunikációjában, jelátvitelbenjn, sejttérfogat szabályozásában, iontranszportban stb. A CFTR fehérje aktivitása szabályozza a NaCl felszívódást. A natrium-klorid nagyobb mennyisége nagyobb nyomást eredményez a vérben, ezáltal segít a folyadék alveolusokba való átjutásában.
A kiválasztás egy pontján az aktiválódó receptorok és a CFTR fehérje együttes működése segít az alveoláris folyadék kiürítéséhez. A legfontosabb szegmense ezen folyadék kiürítésének módja a tanulmányban. Az ödéma kialakulása, illetve csökkentése, sőt megelőzése is lehetséges ilyen módon.
A CF (Cisztás Fibrosis) nevű betegségben szenvedők szervezete rosszabbul reagálnak terbutalin kezelésre. Az alveolaris sejtekben több a K-csatorna, melyek a sejttranszportot segítik. A Na+ és Cl-transzport egyensúlyának kialakításában ezek a csatornák és más szabályzók játszanak szerepet az alveolaris epitheliumon keresztül.
Summa Summarum
A már régóta ismert tények nyomdokain indulnak el ezek a kísérletek, hipotézisek és vizsgálataik. A Na+ és Cl- szerepét régóta tudjuk, hogy alapvetőnek számít a szervezet működésében. A testben lezajló folyamatok primer vagy szekunder módon, de befolyásolják.
A haloterápia által lehetőségünk van bejuttatni a légúti rendszerbe, ezáltal a krónikus vagy akkut betegségek leküzdésében segít, illetve azok megelőzésében. Ez a része a blognak kicsit szárazabb, de érdemes betekintést nyerni kicsit ebbe a részébe is a tudománynak, mivel elég releváns témákat boncolgatnak. Ez csak egy nagyon kis szelet a tortából, de kóstolónak tökéletes.
Sós ivókúra
A mai világban elég sok alternatív módszert próbálnak ki az emberek a fájdalmaik és egészségügyi problémáik enyhítésére. Ez a módszer kimondottan előnyös több területen is. Segít krónikus fejfájás, alvászavar esetén, koncentrációs képességet javítja, allergiás tüneteket csökkenti és erősíti az immunrendszert is. Az érrendszeri problémákra, fertőzésekre is hatással van, mindeközben méregtelenít.
Mint a jó ételeknél, itt is a legfontosabb mindig az alapanyag. Szerencsére nem túl bonyolult a recept, mivel csak sóra és vízre van szükségünk. Talán az arányok kicsit fejtörést okozhatnak, de még ebben se nehéz eligazodni. Ha a sóról beszélünk, mint hozzávaló, akkor csakis a tiszta, adalék- és vegyszermentes sók felelnek meg erre a célra. Pontosan ilyen a parajdi só is.
Tisztasága, ásványianyag-tartalma alkalmassá teszik a sós ivókúrára. A másik összetevő a víz. Itt sem mindegy milyet használunk. A megfelelő hatás érdekében a szénsavmentes, jó minőségű ásványvizek jöhetnek csak szóba. Így kapunk egy elég tömény, telített sóoldatot, amire szükségünk lesz.
Az elkészítése nem bonyolult, hiszen csak 1:3 arányban kell összeönteni a hozzávalókat egy edénybe. Teszem azt, 50 dkg sóból szeretnénk elkészíteni, ebben az esetben a háromszoros tömegű vízre van szükség, vagyis 1.5 kg-ra. Az arányokat megtartva természetesen lehet változtatni kedvünk szerint.
A telített sóoldat (és egyéb telített oldatok) jellemzője, hogy a feloldani kívánt anyag nem tud teljes mértékben feloldódni az oldószerben, így minimális mennyiség megmarad az edény alján. Addig nyugodtan hígíthatjuk szépen lassan, míg el nem tűnik az összes só az edényből.
A példánkban szereplő 2 kg-nak megfelelő oldat azért valljuk be, nem egy napi adag. Ezért felmerülhet a kérdés, hogy akkor hogyan tudjuk tárolni? Ez pofonegyszerű, hiszen a tömény sóoldatban se baktérium, se gombák nem képesek megélni, így nem is romlandó.
A fogyasztásáról érdemes még tudni, hogy éhgyomorra ajánlott, 1-1 kis kanálnyi a sóoldatból, felöntve szintén jó minőségű és szénsavmentes ásványvízzel. Minden szervezet más, de előfordulhat, hogy az emésztést nagymértékben felgyorsítja. Hasmenés nem ritka ilyen esetekben. Ettől nem kell megijedni, természetes reakciója a szervezetnek. Aki viszont kipróbálja, garantáltan érezni fogja a változást.
Egy kis szórakozás
A száraz szöveg után jöjjön egy kis laza téma. Mivel elég hosszadalmasan lehet mesélni a parajdi só hatásáról, amit már meg is tettem, így nem untatok senkit az alap dolgokkal. Szeretnék inkább kicsit arra koncentrálni, hogyan lehet élvezni és a mindennapokba belecsempészni az általa nyújtott előnyöket.
Az igaz, hogy nem mindenkinek van lehetősége otthonában egy saját dézsa vagy medence kialakítására, de akár egy üdülés, kikapcsolódás, nyaralás alkalmával is érdemes lehet ilyen szállásokat keresni, ahol ez a plusz nem is akkora plusz.
Dézsa mindenek felett
Ez a formája nem új keletű dolog a wellness élmények sorában. Akár a meleg, akár a hideg vizes fürdőkről legyen szó, már az őskortól jelen vannak az ember történelmében. A fürdők kialakítása és a fürdőzés hagyománya vagy inkább rituáléja egyes korokban sokkal több volt, mint szórakozás.
A modern tudomány előtt is tudta az ember teste, hogy mire van szüksége és a fürdők pontosan ezt nyújtották mindig is. Lehet szó szimpla tisztálkodásról, relaxációról, kikapcsolódásról, gyógyászati célról vagy épp baráti programról, mindig is egy közkedvelt elfoglaltság marad.
A mai világban viszont ezt az élményt kicsit kezdi kisajátítani az ember. Egyre több otthonban található már dézsafürdő vagy medence. Higiéniai szempontból kétségtelenül sokkal jobb döntés. Viszont ezzel szemben elég költséges.
A dézsák valójában kettő csoportba oszthatók anyagukat tekintve, vannak a műanyag és a teljesen fa dézsák. Persze lehet még aszerint is csoportosítani őket, hogy hány személy számára alkalmas, milyen fából készül, milyen felszereltségű stb… A sablonokkal sem kell megelégednünk, mert manapság már teljes mértékben testre lehet szabni saját dézsánk paramétereit.
A váz mellett egy másik fontos eleme a fűtést szolgáltató kályha. Külső és belső fűtéssel is lehet kérni, nyilván ha a dézsában található a kályha, akkor védőráccsal óvják testi épségünk. Ha szigorúan nézzük, akkor pontosan ennyire van szükségünk, hogy az év bármely napján tudjunk venni egy kellemes fürdőt zárt térben vagy akár kint a szabadban is.
Az ezen felül kínált termékek inkább kiegészítő jellegűek. Azt mondjuk, senki sem kétli, hogy egy fellépő hasznos tud lenni, ha kényelmesen szeretnénk belépni a dézsánkba. A benne található padozat, pohártartó, törölközőtartó is jól jöhet a teljes kényelemhez.
Talán egy olyan dolgot nem említettem még, ami megkönnyítheti az életünket dézsatulajdonosként. Ez pedig a dézsa tetejére kapható, illetve készíthető fedő. A beltéri használatnál nem engedi a túl nagy páratartalmat, kültéren pedig mindenféle szennyeződéstől védi.
A legfontosabb még mindig itt is a só. Érdemes körültekintően választani. A parajdi só olyan, mintha pontosan erre lenne kitalálva. Az ásványi anyag tartalma és a már hosszan részletezett jótékony hatásai mellett az ilyen fürdő az izmok és ízületek regenerációjában, gyulladásában jó társ. De nem csak arról kell írnom itt, hogy milyen jó is a testnek, az nem kevésbé lényeg, hogy mennyire jó a dézsának.
Mivel az utóbbi években megemelkedett a fa és ez által a dézsák gyártásának is a költsége, még inkább oda kell figyelni a karbantartására. A megfelelő sómennyiséggel előállított sóoldat kardinális ilyen szempontból. Azért boldogok a dézsatulajdonosok, mert az év bármely napján kiélvezhetik a sajátjuk nyújtotta élményt.
Évente kétszer legalább érdemes karbantartást végezni. Leüríteni a vizet, kitisztítani, kályhát rendbe tenni. A téli időszakra készülve az arányokat mindenképp be kell tartani. 100 literenként 1-2 kg só a minimum ajánlott, de a legoptimálisabb az 5-7%-os fürdővíz. Az köztudott, hogy a sóoldat fagyáspontját lehet módosítani az oldat töménysége függvényében.
Vagyis minél több sót teszünk ugyanakkora mennyiségű vízbe, annál alacsonyabb hőmérsékletig toljuk ki a fagyáspontját. Hogy miért is lényeges ez? Mert télen így tudjuk meggátolni, illetve megelőzni a fagy okozta repedések kialakulását. Egy alap dézsa is már lassan egy millió forint körül kezdődik, a felső határ pedig a csillagos ég. Pár ezer forinton már nem érdemes spórolni, adjuk meg a dézsának, amitől sokáig használható lesz.
A másik véglet a nyári időszak, amikor a kánikula, napsütés tökéletes környezetet biztosít az algásodáshoz a tiszta vizekben. Nem meglepő, hogy a sóval megbolondított fürdővíz ennek is ellenáll. Rengeteg kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha nyári feltöltéskor is betartjuk a mennyiségre vonatkozó előírásokat.
A só minősége. Igen, ez elég érdekes téma. Mivel a parajdi só tulajdonképpen soha nem lesz kristálytiszta. Iszapmaradványok mindig lesznek benne, különben nem erről a sóról beszélünk. Azt megválaszthatjuk, hogy milyen minőségűt vásároljunk. A harmadosztály semmiképp sem ajánlott dézsába, mivel a feloldás végén egy szép réteg iszapot kapunk az alján.
A víztisztító készülékek nagy része papírszűrővel rendelkezik, aminek az élettartamát nagyon le tudja csökkenteni az ilyen extrém megterhelés. (Egy újabb lábjegyzet következik: nálunk nemsokára kapható lesz olyan szűrőrendszer is, ami segít az ilyen problémák megoldásában. Nálunk első osztályú (minimális iszaptartalommal rendelkező) parajdi só kapható csak, ami étkezési minőségű, de szeretnénk azoknak is segítséget nyújtani, akik netán máshonnan, rosszabb minőséggel rendelkeznek)
A kellemes alternatíva
A medence és a dézsa szerintem kicsit olyan, mint a tyúk meg a tojás. Szerintem nem lehet pontosan tudni melyik volt előbb (bár a tyúk és tojásnál azért lehet J ), mert a fürdőzés kultúráját és az épített fürdők a római korban nagyon elterjedtek, de a fából készült fürdőalkalmatosságok biztos, hogy előbb is fellelhetők voltak.
Az elnevezésről nem beszélek, de nem is a név a lényeg. Manapság viszont a medencével felszerelt házak, nyaralók nem mindenkinek a repertoárjában találhatók meg. Költséges a kialakítás, a fenntartás és a használat is. A dézsa kicsit költségkímélőbb, a medence viszont a kellemes időtöltés mellett kicsit státusz szimbólummá is vált. Éppen ezért kell még jobban odafigyelni a használatára és karbantartására.
A medence vizének fertőtlenítése egy kardinális kérdés. Kétségtelen, hogy a vegyszeres fertőtlenítés, mint például a klórral történő dúsítás, hatékonynak bizonyult. Emiatt használják olyan széles körben otthon és nyilvános fürdőkben, strandokon is. Viszont vannak hátulütői ennek a megoldásnak, méghozzá:
- bőrirritációt okozhat
- a klórra érzékenyek allergiás reakciókat tapasztalhatnak
- szemirritációt válthat ki
- a légutakban is károsodást okoz
- a bőr kiszáradását, ekcéma kialakulását elősegítheti
Hogyha éles ellentétet kellene felállítani, akkor itt a legjobb példa rá. A klóros és a sós fürdő. Az egyetlen hasonlóság a hatékonyságban van. A sós fürdő elég könnyedén elérhető és szöges ellentéte a klóros víz hatásának, mivel:
- a bőr ápolásában segít a gyógyiszap és ásványi anyagok
- az ekcéma és pikkelysömör tüneteinek enyhítésére használják
- ízületek, csontok, izmok megpihenésére, rehabilitációjára megfelelő
- a légúti problémákat csökkenti
- antibakteriális hatású
- nyugtató, kellemes érzés
A medencéknél kétféle lehetőség közül választhatunk gépészeti szempontból, ha szeretnénk a szükséges sómennyiséggel számolni. Sóbontó készülékkel vagy anélkül alakíthatjuk ki a gépészeti részt.
Az egyszerűbb medencék, melyek fából, műanyagból készülnek, nem minden esetben javallott a sóbontó készülék használata. Itt a feloldott só mennyiségével kell jól számolni. Mivel a kívánt hatást akár egészségügyi, akár antibakteriális részről a minimum 5 %-os sóoldat esetén érhetjük el, így ez alá nem érdemes menni.
Ilyen koncentráció mellett a téli és a nyári hónapok is gondtalanul telhetnek. Persze a nagyobb sótartalom sosem gond, mivel a természetben nem ritka a 15-20-25%os sókoncentrációjú tengervíz sem. Egyszerűsítve, nagyjából 50 kiló köbméterenként.
A másik lehetőség, amikor sóbontó készülékkel felszerelt medencével rendelkezünk. Ez inkább a nagyobb űrtartalmú medencék esetében lényeges. A bontó készülék elektromos áram segítségével, elektrolízissel bontja a NaCl-ot nátrium-ionra és klórid-ionra. A hatóanyag itt is a klór, viszont nem vegyi úton előállított klórt adagolunk a vízhez, hanem a vízben található sót bontjuk.
Ez a klór is ugyanaz a klór nyilván, mint a klórtablettában, viszont az elektrolízist akármikor abbahagyhatjuk, ha már irritáló lenne az erre érzékenyek számára. A nagy medencékbe így kevesebb só is elég. Ez nagyjából 4 köbméterenként egy 25 kilót jelent, de ettől el lehet térni a gépek teljesítményétől függően.
Több, mint egy parajdi só webshop
A parajdisókincsek-nél ügyelünk arra, hogy ne csupán az eladásról szóljon a történet. Azon felül, hogy szívesen segítünk a megfelelő megoldást megtalálni akár egészségügyi problémáról, akár dézsakarbantartásról legyen szó vagy csak a termékek közötti eligazodásról, szeretnénk szélesebb körben kiszolgálni a kedves vásárlókat.
A legfontosabb talán, hogy nem csupán webshopként üzemelünk, így személyesen is eljöhet bárki a boltunkba. Személyesen válogathat, nézelődhet és kérhet segítséget a választásban.
A termékpaletta állandó bővítése lehetőséget ad mindenki számára a számára megfelelő termék kiválasztására. Akár egy fürdősóról legyen szó, fürdőbombáról, szappanról vagy csak a sima étkezési sóról, mindenből igyekszünk egyre szélesebb kínálatot teremteni.
Ami viszont nem mindennapi nálunk… Külön kérésre nem csupán kisebb mobil sófalat, de akár egy egész sószobát is létrehozunk a megálmodójának. Rugalmasan, gyorsan és a kéréseket maximálisan előtérben tartva járunk el az igényfelméréstől egészen a megvalósításig.
A sófalépítés felőli igényüket akármelyik elérhetőségünkön jelezhetik. Ezután felvesszünk a kapcsolatot az egyeztetés miatt. Egy rövid, de annál tartalmasabb beszélgetés után kiszámoljuk és elkészítjük az árajánlatot minden igényt szem előtt tartva. Minden egyes projekt megvalósítása folyamán az anyagköltség, beépítés és szállítás az, amiből a végső árajánlat megszületik. Konzultációra, felmérés miatt, esetleges változtatás miatt nem számítunk fel semmilyen költséget, igyekszünk rugalmasan kezelni az ilyen jellegű módosításokat ésszerű határon belül.
Ezután már csak a személyes felmérés marad, mielőtt elkezdődne a kivitelezési folyamat. Megnézzük a helyszínt, ahova meg kell születnie a sószobának. Így egyszerűbb minden általános vagy egyedi elképzelést megbeszélni, illetve a megvalósításához szükséges feltételeket. Amennyiben minden adott és megfelelő az árajánlat is, elkezdjük az anyagbeszerzést.
A megbeszélt időpontra pedig elkészülünk a teljes kivitelezéssel. Ez általában kisebb sófal esetén 1 nap, nagyobb projekteknél 2-3 napot vesz igénybe. Összehangoltan, gyorsan dolgozunk, nem szeretnénk a kelleténél több időt elvenni egyetlen ügyféltől sem.
Egyre fejlődünk
Sosem pihenünk! Ez a legfontosabb. Mindig van egy következő lépés, amivel több, jobb, minőségibb, kényelmesebb, kellemesebb lehet a vásárlás.
Többek között a termékpaletta bővítése is napirenden van. Mivel tudjuk, hogy az emberek szeretik a már jól bevált dolgokat, így a terveink között szerepel nem csak parajdi, de himalája sóból is 25 kg-os kiszerelés forgalmazása.
A natúr szappankínálatunk így is 8 különböző típusból áll, de sosem lehet tudni, még mennyi új, izgalmas fajta jelenhet meg a polcainkon.
Mivel a kis gyerekek egészsége szinte mindennél nagyobb prioritást jelent minden családban, így szeretnénk a sópárna kínálatunkat is szélesíteni.
A himalája sóval készülő párnák mellett a kisebb méretű és lehet nagyobb méretek is nemsoká elérhetőek lesznek. A fülgyulladás, nátha, orrüreggyulladás mind komoly tünetekkel jár kis korban, így a sokkal könnyebben kezelhető, direkt kicsiknek szánt méret már kötelező darab lesz nálunk.
Ha ez még nem lenne elég, akkor jövünk új termékekkel is. A rengeteg előny és jótékony hatás mellett azt vettük észre, hogy mégsem teljesen egész a dézsafürdő élmény. Hozzáteszem, teljesen igaza van az olyan dézsatulajdonosoknak, akik szeretnék a fürdőzést maximális minőségben és élményben élvezni.
Épp ezért nemsoká debütálnak a dézsába használható illóolajaink. Különböző illatokban (hogy milyenek lesznek, még maradjon a mi kis titkunk és ez által meglepetés mindenkinek, akinek felborzolta kicsit a kedélyeit) kerülnek ki a polcainkra a nagyon közeli jövőben, hogy minél hamarabb lehessen szemezgetni közöttük és kipróbálni akár mindegyiket. Érdemes lesz, ezt megígérhetem!
A dézsába és köré IS
Ennyi minden után arra gondoltunk, hogy miért is ne lehetne kicsit körbejárni a dézsát… Ha már benne kiváló minőségű parajdi só van, illóolajokkal pikánssá téve a víz, akkor nézzük meg mivel lehet könnyebbé tenni a használatát. Szóval a következőkre jutottunk:
- legyen egy megbízható fűtés is a kelléktárunkban, hogy biztosan tudjunk ajánlani jó szívvel olyan kályhát, amiről tudjuk, hogy hozza a kívánt minőséget. Tartós, könnyen kezelhető, elfogadható áron és még várni se kell rá sokat. Miért ne legyen…
- legyen könnyebb be- és kiszállás. Tervezünk saját fellépőt, ami időtálló, strapabíró, könnyen szállítható, összerakható. Nem probléma, ha távolról rendel valaki, minimális költség a kiszállítás és nem okoz problémát az összerakás sem
- legyen olyan víztisztító, ami a rosszabb minőségű, nem tőlünk vásárolt parajdi sóban található sűrű iszapot kiszűri. Ami nem megy tönkre, nem kell benne 1-2 használat után szűrőt cserélni, mégis annyiba fog kerülni, mint egy jobb minőségű papírszűrő. Ráköthető vízforgató készülékre, merülő szivattyúra, egyszerű ½ colos és ¾ colos csővel. Biztonsági nyomáscsökkentővel rendelkezik. Akár dupla szűrővel is használható a hatékonyabb és gyorsabb használat végett. Sorolhatnám még, de némi meglepetéssel készülünk a megjelenésére is még.
- legyen a felnőttek mellett a gyerekek számára is valami szórakozás még pluszban. Saját, leendő só homokozónk hasonlít annyiban a fellépőnkhöz, hogy a tervezés folyamata során külön figyeltünk a könnyű szállíthatóságra és összeszerelhetőségre. Az ország bármely pontjáról rendelhető lesz és minimális időbe, pénzbe kerül, hogy már saját otthonában élvezhesse bármelyik kis gyermek. Az összeállításában szintén egyszerűségre törekszünk, annak ellenére, hogy a biztonság a legfőbb szempont.
Egy kis ízelítőnek szerintem ennyi elég is. Az biztos, hogy bármilyen erőfeszítést is teszünk, az a vásárlói élmény, egészségmegőrzés, gyógyulás és kényelem jegyében tesszük. Tőlünk Neked!
Mi várható még?
Az üzletünk állandó módon változik, megújul, szépül. A kellemes légkör már adott, hiszen ahogy kinyílik az ajtó, a kellemes, sóval telt levegő csapja meg az orrát bárkinek, aki felénk téved. A bolt képét még barátiabbra és kellemesebbre tervezzük, külön helyet kapnak az újítások, fejlesztések, mindenből mintadarabokkal készülünk, hogy szemügyre lehessen venni mindet.
Amennyiben viszont bárkinek, bármilyen ötlete, meglátása lenne, szívesen fogadjuk az üzletünkben, mivel pontosan az a cél, hogy jó érzéssel és kellemes tapasztalatokkal távozzon mindenki tőlünk.
Az a cél, hogy minél jobbá formáljuk és minden igényt kielégítsünk, ami csak és kizárólag együtt lehetséges!
Köszönjük és jó egészséget!