Minden amit a dézsafürdőről tudni érdemes
Amikor belekezdtem ebbe a blogba egy kis ideig csak ültem és néztem és cikáztak a gondolatok és élmények bennem, amik ide kapcsolódnak. Gondolkodtam, hogy lenne érdemes kezdeni: tények sokaságával, élményekkel, melyek a dézsafürdőzéhez szorosan kapcsolódnak vagy épp egy kis kalandozással, hogy milyen is az a nyugalom és relaxálás, amit egy vidéki kis nyaralóban tudnánk élvezni.
A legszebb dolog a blogírásban, elletétben például egy szakdolgozattal, hogy nem csak a kötött téma, megfogalmazás, sorrend számít, hanem nyugodtan kalandozhatunk együtt bárhonnan bárhová.
Távolról indulva…
Hihetetlen hosszú blognak néznénk elébe, ha teljesen az őskortól indulnék, amikor kezdett megjelenni a fürdőzés hagyománya és értékteremtése. Az magában viszont elég izgalmas tény, hogy nem kellett az ősembernek hozzá internet, hogy tudja mi is a jó a testének.
Meleg és hideg vizet fürdők, az őskortól napainkig és nem túlzok nagyon, ha azt mondom, hogy még jó ideig az emberiség történelmében szerepet fog vállalni. Akár tisztálkodás, akár kikapcsolódás, akár rituális, akár gyógyászati vagy relaxációs céllal, de fontos eleme marad a mindennapoknak.
Amiről érdemes tudni, hogy a keleti civilizációkban és a római korban már központi helyek voltak a fürdők. Igazi hagyománya, rítusa alakult ki külön protokollal, melyet mindenki betartott és kicsit elmosta a társadalmi hierarchikus különbségeket az emberek között.
Minden fürdőben dolgozott egy bizonyos fürdető ember, akinek a fürdőzők kényelméért kellett felelnie. Emellett készek voltak kisebb egészségügyi beavatkozásokat is elvégezni, mint például a foghúzást. Szerintem egyetértünk abban, hogy ezt a hagyományt nem fogjuk visszakívánni vélhetően soha.
A modern dézsafürdő
Mit is jelent a dézsafürdő? Nem csupán egy hangzatos név, pontosan erről van szó. Egy dézsát képzeljünk el, ami kicsit jakuzzi, kicsit fürdőkád, kicsit wellness medence is lehet egyben. A felépítése kimondottan egyszerű. Maga a dézsa 2 fő típusra osztható. Vannak a teljesen fa és a műanyag béléses kivitelek.
Természetesen a műanyag béléses dézsák élettartama és kezelhetősége, illetve tisztítása valamivel egyszerűbb feladat. Viszont a helyes használat mellett a fa dézsák is hosszú élettartamúak, tökéletesen hozva a dézsafürdők hangulatát. A külső takarás, illetve a faváz a legtöbb helyen már teljesen egyénre szabható, méretben, színben, anyagban, szinte bármiben saját kedvünkre alakíthatjuk. Természetesen a legtöbb helyen rozsdamentes acéllal dolgoznak a vasalatok elkészítésénél. A fa burkolat védelemmel ellátott. Akár 8-10 személy is elfér egy nagyobb kivitelű darabban.
A másik fontos eleme az otthoni dézsafürdőknek a fűtés és a szerelvényei. Rengeteg fajta kályhát szoktak ajánlani, de a lényeg a fűtés és az időállóság, semmi más. Nyilvánvalóan a nyári melegben, mikor egy hűsítő csobbanást szeretnénk, nincs szükség arra, hogy 40 fokos fürdőt készítsünk, de télen a termálfürdők esszenciáját becsempészve az otthonunkba ez igencsak fontos részévé válik.
Nem könnyű elképzelni, de külső és belső fűtéssel is lehet kérni általában. Természetesen ha a dézsában található a kályha, akkor védőráccsal elkerített helyen található, hogy a sérüléstől megóvjon minket.
A külön választható elemek inkább kiegészítő jellegűek, a használatát nem befolyásolják. Viszont minden daraja, ami a kényelmünket szolgálja, igazi érték. A belsejében kiépített padozatot kérhetünk vagy pohártartókat, lépcsőt a belépéshez. Ezek mind megkönnyítik a használatát, viszont az olyan kiegészítők, mint például a fedő vagy a sóbontó készülék inkább praktikusság szempontjából fontosak.
A végére hagytam az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb részét a dézsafürőnek. A só. Tudniillik, hogy a dézsaárak kimondottan megugrottak az idő előrehaladtával. Nem csak a szakemberek hiánya miatt, a fa értéke is sokszorosára emelkedett, a jó fa pedig igazi kincsnek számít.
Emiatt a pár évvel ezelőtti árakhoz képest most akár duplája vagy triplája is lehet egy jó minőségű dézsa ára. Elképesztő tud lenni ez a tendencia, de épp ezért oda kell figyelnünk a saját kis dézsánkra, nem csupán túlesni a vásárláson. Akármilyen hihetetlen, de pont a só az egyik legnagyobb segítség nekünk ebben. Az ég minden szakában nagy hasznát vesszük, mivel a téli hidegben megóvja a dézsát a szétfagyástól, mivel megemeli a víz fagyáspontját.
A tavaszi és őszi időszakban az éledő és elhaló természet darabjaitól szennyeződhet a fürdőnk, viszont a só fertőtlenítő hatása miatt sokkal kevésbé nyálkásodik be a víz. Ugyan ez a fertőtlenítő hatás érvényesül nyáron, mikor a forróságban az algák szaporodását gátolja meg.
Milyen a minőségi dézsafürdő?
Ha már ennyi pénz kiad valaki, akkor azért szeretné a minőséget kapni cserébe. Itt is, mint szinte mindenhol, az alapanyagokon áll vagy bukik ez a dolog. Ha minőségi anyagokból készül a dézsa, akkor még a megszokottnál is tovább bírhatja megfelelő kezelés és karbantartás mellett.
A legnagyobb hangsúlyt a faanyag kapja. Ha valaki lucfenyőből készít dézsát, annak az élettartama nem éri el például a vörösfenyőből készült darabokét. A fakezelés másik fontos szempont, hogy a jó minőségű faanyag még tovább használható legyen. Akármilyen meglepő, a legfőbb dolgot már meg is vizsgáltuk.
Ezen felül természetesen a vasalat kályha, hályhacső is megfelelő kidolgozást és kezelést kell, hogy kapjon, viszont ezek mint könnyen, bár nem kimondottan olcsón cserélhető részei a nagy egésznek.
Luxus vagy mindennapi rutin? (miért vegyen valaki dézsát)
Az otthoni welness élményét már egy jó ideje szeretné átélni a legtöbb ember. Nem kell elmenni drága szállodákba, ahol ilyen részleg is található, de egyedül élvezheti az ember, illetve akikkel szeretné. A legelterjedtebb kényelmi opció az otthoni jakuzzi, medence volt eddig, viszont ennek egy új szintje, és új élmény is a dézsafürdőzés.
Annyi különbséggel, hogy még nem annyira elterjedt és egészen exkluzívnak mondható még mindig. Télen-nyáron használható és sokkal kevesebb karbantartást igényel, mint egy nagy kerti medence. Valójában a vízben feloldott parajdi só szinte meg is oldja ezt a problémát és leveszi a terhet a boldog tulajdonos válláról.
A kinézeten és gazdaságosságon kívül a gyógyhatásai sem elhanyagolhatóak. A parajdi sós vízben több, mint 84 ásványi anyag található, melyek a bőrnek, szervezetnek elengedhetetlen jótékony hatásait átadják. A társasági élet és baráti összejövetelek is sokkal kellemesebbek ilyen kerti programmal összekötve.
Egy kellemes grillezés, vagy épp pezsgős ünneplés, esetleg szülinapi koccintás kicsit feldobva a fürdőzéssel. Ha valamit, akkor az ilyen programot mindenki megirigyelheti. Mindemellett terápiás céllal, izom- és izületi fájdalmak enyhítésére is tökéletesen alkalmasak.
Medence vs dézsafürdő
Mondanom sem kell, hogy ha már valaki ezen két lehetőség között gondolkodik, akkor nem rövid távra szeretné, bármelyik lehetőség mellett is döntsön.
Gondolkodtam rajta, hogy érdemes-e pro és kontra érveket felhozni egyik és másik mellett, de az összehasonlításban szinte csak a praktikusság, amiben különbözik a két megoldás. Egy medence kiépítése, anyagköltsége, karbantartása, munkadíj, medencegépészet, szennyvízelvezetés, helyigény és még sorolhatnám mennyi minden befolyásoló tényező lehet és mik növelik nagymértékben a kialakítás költségét.
Emellett a medencét nagy valószínűséggel nem szeretnénk pár év múlva, egy esetleges átalakítást követően áthelyezni egyik helyről a másik helyre. A hangulata és a luxus faktor az egeket veri ez kétségtelen. Viszont praktikusság szempontjából a dézsafürdő veri a medencét. (Tudom, végre valamiben a luxusmedence marad alul) Ha például a kertrendezés szempontjából nézzük, akkor egy dézsa aránylag könnyen mozdítható, mobilis, és az összképet ki lehet alakítani egy komolyabb változtatás utána is.
A vízcsere is sokkal könnyebben megoldható, a fűtése is pofonegyszerű, világítás, dizájn, kivitel, méret mind teljesen egyedileg választható. Az én esetemben mikor ezen gondolkodtam és rágódtam rajta egy jó ideig, én is a dézsafürdő mellett tettem le a voksom. Egy vidéki nyaralónál nem csak beleillik az erdő összképébe jobban, mint egy kőmedence, de helytakarékosság szempontjából is tökéletes például számomra.
A fürdővíz
A kardinális kérdés. Minden itt dől el. Hogy túlzok-e? Szerintem egyáltalán nem. Akit nem csak a kinézet és a látvány érdekel, annak itt kezdődik a blog legfontosabb része. Mire figyeljünk, mit tegyünk a vízbe, milyen százalékban, hogyan hat, mire jó?
Vegyük a vizet.
Célszerű víztisztítón átengedni a csapadékvizet például, ha csapvízzel szeretnénk feltölteni, akkor sem árthat. Minden erős vegyszer mellőzése ajánlatott, ezzel is növelve az élettartamot. Nem kell megijedni, ha első pár használat esetén a víz nem tökéletes kristálytiszta lesz, mivel a fakezelő anyagokból oldódhat ki, ez okozza az elszíneződést. A beépített elvezető- illetve leengedő csonkon keresztül könnyen cserélhető a víz.
A második a só. Az élményt a legmagasabb szinte a sófürdőzéssel tudjuk emelni. Nem kell nagy varázslatra gondolni, vagy nagyon bonyolult dologra, pontosan annyit jelent, amennyi a neve. Víz és só. Viszont a milyenség itt sem mindegy. A kiváló minőségű parajdi sóval készült fürdővíz a legmegfelelőbb erre a célra.
Figyelni kell az arányokra, 100 literenként 1 kiló só a minimum ajánlott. Az 5-7%-os sófürdő már kifejezetten hatásos akár a izületi- és izomfájdalmakra. Egy közepes méretű dézsa esetén, nagyjából 100-150 kg sóról beszélünk. Ez soknak tűnik, viszont amellett, hogy egészségügyi állapotunkat javítani tudjuk ilyen koncentrációval, megóvjuk a dézsánkat a károsodásoktól is (mint például a fagykár és az algásodás).
Itt fennáll az a helyzet, amikor inkább megéri venni plusz 2 zsák sót és nem kell kidobni a dézsánkat, vagyis spórolunk, nem is keveset.
A megfelelő minőségű és mennyiségű só
Természetesen nálunk erre is van lehetőség, mivel az egyik biztosabb készlettel rendelkezünk az országban, így 100-150 kilót szinte bármikor tudunk biztosítani, ha új dézsatulajdonos lenne, vagy épp a téli feltöltés, vízcsere előtt állna. A parajdi só minden előnyét és kivételes minőségét kapja nálunk.
Első osztályú díjnyertes sóról beszélünk, étkezésre is alkalmas minőségben. Egy csapásra kettőt üthet, mikor megkapja a megfelelő törődést az dézsája és az ön szervezete is. A megfelelő tanácsadásért, javaslatokért és természetesen a megfelelő mennyiségű parajdi sóért keressen fel minket és megkeressük az Önnek legmegfelelőbb megoldást!
Segítünk a dézsa beszerzésében is
Rajtunk keresztül rendelhet dézsafürdőt, melynek átmérője 2120 mm, az anyaga szibériai borovi fenyő és 6-8 személy kényelmesen elfér benne. Saválló, rozsdamentes kazán, és salakoló lapát is biztosítva van a dézsához. Teljes szervizháttérrel, a dézsa Magyaroszágon készül.
Igény szerint a méret és az anyag is változhat (borovi vagy vörösfenyő). Standard méreteink:
- 1600mm 4/5 személyes: borovi fenyőből
- 1800mm 4/6 személyes: borovi fenyőből
- 2120mm 6/8 személyes: borovi fenyőből
Dézsáink Soltvadkerten készülnek, és itt személyesen megtekinthetők!
A dézsafürdőhöz természetesen parajdi dézsasó is kapható nálunk mely iszapmentes, csomósodásgátló mentes, és díjnyertes parajdi só, lásd itt.
Nagyon fontos tudnivaló a dézsafürdő vállalkozásunkról, hogy minden dézsát a vevő szeme előtt, helyszínen rakunk össze az utolsó dongáig! Így a fenék panelon kívül minden darabokban van, szinte bárhová telepíthető!
- A kazán minden része rozsdamentes, falvastagsága 3mm.
• 3 db 88.4mm átmerős 300mm széles hőcserélő található benne ami a gyorsabb fűtést teszi lehetővé.
• Jár hozzá 2000mm füstcső ami 88.4mm átmérőjű illetve egy kémény kalap is az árban van. 953mm-706mm-300mm(magassag-szélesség-vastagság).
Ha csak kazán kell, a szállítás ingyenes a 3 átvevő pontra. Budapesten, Horányban, Soltvadkerten átvehető .
Facebook oldalunk, elérhetőségünk: https://www.facebook.com/MVfurdodezsak